Kretzer József

Hibaüzenet

Warning: ini_set(): A session is active. You cannot change the session module's ini settings at this time in drupal_environment_initialize() (line 692 of /var/www/nagymanyoki/data/www/nagymanyokitajhaz.hu/includes/bootstrap.inc).

1986-ban hunyt el Kretzer József. Énekét, citera játékát rendszeresen hallhatták helyi, országos és külföldi rendezvényeken, valamint a rádióban is.

A világháború utáni történelmi viharokat követően nehezen indult meg a német nemzetiségű lakosság anyanyelvének, kultúrájának, hagyományainak nyilvános ápolása. Ebben a folyamatban töltött be, elévülhetetlen érdemeket szerezve, rendkívül fontos szerepet Kretzer József.

1917-ben Nagymányokon született. Szülei már csecsemőkorában felfedezték látás problémáját, ezért Budapesten, a vakok iskolájában tanult. Itt ismerték fel zenei tehetségét. Megtanult hegedülni, zongorázni, közben a Magyar Rádió énekkarában énekelt. Fiatal emberként sok helyütt (Kanadától Tirolig) megfordult a világban. Hazatérve Gebauer János izményi citeramesternél bővítette hangszeres tudását. Egy hónap alatt elsajátította az alapokat. Mestere korai halála után is kitartó szorgalommal tökéletesítette tovább stájer citera tudását. Ettől kezdve élete elválaszthatatlan lett a citerától.

Az 1950-es évek elején figyelt fel Kretzer Szepi bácsi a templom kórusában éneklő fiatalasszonyra, Mózer Ferencnére (sz. Müller Mária). Felkérte az együtt éneklésre és 1952-ben megalakult a Kretzer – Mózer duó. Első fellépésükön, a békekölcsön jegyzés kapcsán szervezett műsorban, a nagymányoki német ajkú bányászoknak énekeltek német népdalokat. Egyre ismertebbek lettek, bejárták Tolnát és Baranyát, a fővárosba is eljutottak. 1956-ban, majd 1977-ben lemez- és kazetta felvétel is készült velük. Az 1960/70-es években németországi és ausztriai meghívásaik is voltak.

Az évek során összegyűjtötték az általuk ismert népdalokat, gyűjtötték az öregek énekfüzeteit. A duónak köszönhetjük német népdalaink fennmaradását. Tevékenységük először nem volt tudatos, egyszerűen lételemük volt az éneklés. Ők voltak ebben az átmeneti időben a német nemzetiségi kultúra szinte egyedüli nyilvános képviselői. 1967-ben az országos kulturális szemle arany oklevelét kapták meg, 1970-ben a művelődési miniszter dicsérő oklevélben részesítette a Kretzer-Moser duót. Tevékenységüket később, a megalakuló hagyományőrző együttes tagjaként folytatták.

1976-tól Kretzer József kísérte citerán Baloghné Wusching Ágota tanítványait a „Reicht Brüderlich die Hand” rendezvényen. A gyerekek és a gyerekek szeretete mindig fontos szerepet töltött be Szepi bácsi életében. A kezdeti sikerek hatására a községből asszonyokat és férfiakat toboroztak a gyerekek mellé, így alakult meg a nagymányoki német népdalokat éneklő vegyes kar, citera kísérettel. Ez a csoport lett a mai nemzetiségi kórus elődje, és a nagymányoki német hagyományőrzés első, alapító csoportja. A kórus mellett Szepi bácsi duókat énekelt még Lemle Jánosné Kati nénivel, Hadikfalvi Istvánné Elzával, Herger Pálné Krisztina nénivel.

Halála előtt nem sokkal, az 1980-as években adta át több évtizedes zenei tapasztalatát, stájer citera tudását a fiatal pedagógusnak, Németh Tibornak. Ma a Németh-Gallusz és a Németh-Stix duó folytatja a hagyományokat, őrzi és adja tovább a mai közönségnek a nagymányoki svábság népi dallamait.

1986. március 12-én hunyt el. Halálának huszadik évfordulóján az utókor megbecsülése és tisztelete jeléül Nagymányok Nagyközség Önkormányzata, a Nagymányoki Német Kisebbségi Önkormányzat és a német nemzetiségi hagyományőrző csoportok koszorút, friss virágokat helyeztek el a sírján. Az évfordulón kórustalálkozón elevenítették fel Kretzer József emlékét.

Temetésén Nagymányok másik nagy szülöttje, Guth Gilbert atya búcsúztatta, aki 2005-ben posztumusz „Világ Igaza” kitüntetésben részesült a világháború alatt zsidó családok nyújtott önzetlen segítéséért. Gilbert atya így búcsúzott Kretzer Szepi bácsitól:

„Mi adta meg ennek a félig vak léleknek ezt a mindenen átsugárzó derűt, hogy nemcsak önkeresztjét viselte hősiesen a sír nyílásáig, hanem másoknak is tudott bizalmat, derűt és vigasztalást adni? … Mélységes Isten- és emberszeretete! … Citerád húrjai váljanak zengő hárfává és kísérjenek … az örök nyugvóhelyre.”

Reméljük, hogy még sokáig lesznek énekelni szerető idősebbek és fiatalok, aki Kretzer József emlékét, örökségét még sokáig életben tudják tartani.

 

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG
1962. július 24.
 

Akinek csak két méter a világ

Van-e határa az emberi akaraterőnek? Meg vagyok győződve róla, hogy nincs. Annál is inkább, mert legutóbb Nagymányokon ennek egy nagyon érdekes példáját láttam. Kretzer Józsefről van szó, aki a szódavíz-gyártás mellett zenével is foglalkozik. Persze ez utóbbit magánszorgalomból. Ez magában még nem túl érdekes, csak akkor, ha tudjuk, hogy Kretzer József — vak.

A zenével kapcsolatban csak ennyit mond: „Szenvedélyem ez nekem, mint más embernek a kártya.” Gyermekkorában a Vakok Intézetében tanult meg hegedülni. Zongorázott is egy időben. Mégis az igazi szenvedélye a citera, amelyen minden segítség nélkül tanult meg játszani. Es ennek is története van.

Talán sohasem tanultam volna meg játszani rajta — mondja —, ha nem találkoztam volna ellenvéleménnyel. Amikor hozzákezdtem, sokan mondták, nem tudsz te megtanulni rajta játszani. Ha ezt nem mondják, abbahagyom.

Valahogy így járt az írógéppel is. 1938-ban megoperálták a szemét, s annyira javult a látása, hogy nemcsak a fényt érzékelheti, hanem 2 méteres körzetben az árnyakat is. Két méter a világ! S mégis mennyire túljutott rajta. Kézzel írni nem tud, hiszen nem látja a betűket. Mégis szerette volna levelezését maga intézni. Megtanult, hát írógéppel írni: Sorba szedette pontírásos betűkből az írógéphez hasonlóan a betűket. Addig gyakorolta, míg ma tűrhető gyorsasággal ír a gépen.

Mégis a zene világa az, amely mutatja, mennyire kiterjedt a 2 méteres érzékvilága. A feleségem sokszor mondta eleinte — kezdi mesélni a történetet —, minek jársz te annyit a pincesorra? Csak később tudta meg, hogy régi német népdalokat gyűjtögettem. Ezeket aztán segítőtársammal, Mózer Ferencnével előadjuk. Ö énekli, én citerázom. Bejártuk már a fél országot, kultúrversenyeken vettünk részt, s a községben is, ha zenei megmozdulás van, mi ott vagyunk.

A kétméteres világ azonban tovább szélesült. Az összegyűjtött német népdalokat magnetofonra is felvették, s vagy hatvanat belőlük a Pécsi Rádióhoz is elvittek. Palotabozsokra is adtak vagy két szalagra valót.

De nem lett hűtlen a hegedűjéhez sem, csak azt akkor veszi elő, ha az iskolások valamilyen ünnepélyén lépnek fel. Hozzátartozik tehát a községhez, nemcsak úgy, mint egyszerű lakó, hanem mint a régi hagyományok felkutatója, felszínre hozója. S hogy vak, a 2 méteres körzet világának rabja, ez mit sem számít. Kitör a szűk világból, s versenyre kel a látókkal. 

(Sz—E)