Nagymányoki Német Nemzetiségi Tájház

Nagymányoki Német Nemzetiségi Tájház

7355 Nagymányok, Vörösmarty u. 24.

GPS koordináták: É 46.28215°  K 18.46268°

 

Nagymányok a Mecsek hegység északi oldalán, a Völgységi kistérségben helyezkedik el. Az 1722-ben indult sváb betelepítések során Németország középső területeiről (Hessen, Fulda) katolikus vallású földművesek, mesteremberek kerültek a faluba. A betelepültek néprajzi anyagát 1976-ban kezdték el gyűjteni a helyi hagyományőrzők. A gyűjtemény 2008-ban került a mai, végleges helyére.

A tájház céljára felújított lakóházat az 1880-as évek végén Stenger József építette. A ház eredeti tulajdonosa nem tartozott a tehetős családok közé, erre a szobák belmagasságából és a gazdasági épületek hiányából következtethetünk. Valószínű, hogy iparos ember lehetett az eredeti tulajdonos.

A nagymányoki németek tárgyi emlékeit, lakáskörülményeit, használati tárgyait bemutató kiállítás (közel 80 négyzetméteren) négy helyiségből áll. A felújítás során mindenütt igyekeztünk megőrizni az eredeti állapotot. A bemutatott tárgyak mindegyike a településről származik, többségük a XX. század első felében paraszti sorban élt lakosság életkörülményeit reprezentálja. Az épülethez tartozó présház és fészer, valamint a tágas udvar a látogatók fogadásához, a közösségi programokhoz szükséges tereket biztosítják.

A ház a falu határában bányászott kövekből álló alapra épült, vert falú, nyeregtetős, tornácos épület. Az egykor a falu szélén folydogáló patak menti utolsó ház. A tájház kis utcáját ezért a helyi köznyelv még ma is „libafarok – Gänsschwanz” néven ismeri. Az épület beosztása jellemző a sváb házak tagozódására.

A lakókonyhában élte a család az életét. Ez az egyetlen helyiség, amit fűtöttek. A konyhában az asztalfőn ült a családfő, legtöbbször a nagypapa. A székének a neve is erre utal: a gondoskodó széke – Sorgestuhl. A konyhai edényeket két forrásból szerezték be: a cserépedények az óbányai fazekasoktól, az újabb kori zománcedények a bonyhádi zománcgyárból származnak. Már régen is gondoskodtak a szellőztetésről, páraelszívásról – a kályha felett a mennyezetbe vágott kis nyílás a padlás felé szellőzött. A konyha egyik sarkában kapott helyet az egykori fürdőszoba. A vizet természetesen az udvari kerekes kútból nyerték. Említésre érdemesek a hímzett és feliratos törölközők, falvédők.

A tisztaszoba, vagy első szoba nem fűthető, és csak különleges alkalmakkor használták (esküvő, keresztelő, ritka vendégek, ravatalozás). A bútorzata is a legszebb. Az ágyak feletti kis szekrénykében őrzik a menyasszonyi koszorút. A ház minden helyiségében láthatjuk a vallási relikviákat, mindenütt jelen vannak a szentképek, imakönyvek, szenteltvíztartók. A díszes szekrényekben az ünneplős férfi és női ruhák kaptak helyet. A sublótban őrzik azokat a textíliákat, amelyeket hétköznap és ünnepnap viseltek, a hímzési mintakendőket, melyeket a lányok még az iskolában készítettek. A népviseletbe öltöztetett babák a különböző korosztályok hétköznapi és ünnepi viseletét mutatják be. A menyasszony mindig díszes fekete ruhában ment férjhez.

A konyhából hátrafelé nyílik a lakószoba, ahová esténként az ajtó kinyitásával a meleget beengedték. Az ágyat melegített téglával vagy forróvizes palackkal tették kellemessé a lefekvéshez. A lakószobában őrizzük a bölcsőt, a rokkát, a gyermekjátékokat. Iskolai eszközök (palatáblák, füzetek, könyvek) és településtörténeti dokumentumok találhatók a kis szekrényben. A svábok jellegzetes lábbeli viselete a klumpa és a pacsker (az eredeti fekete fonalból készült, díszítés nélkül, durva vászon talppal). Az ablak két oldalán elsőáldozási képeket láthatunk, a fiúk és a lányok irgalmas rendi nővérek társaságában vannak.

A mai kamra eredetileg nyitott kéményes, szabad tűzhelyes nyári konyha volt. Sajnos ezt később elbontották és viklis mennyezettel csukták be. Ez a helyiség tárolásra is alkalmas kamraként funkcionált. A házban és a ház körül használt eszközök, szerszámok mellett itt látható egy kádár (Binder) mesterlevél 1872-ből.

A házhoz tarozott még az 1927-ben téglából hozzáépített présház a pincével. A présházban a látogatók kiszolgálásán túl kisebb időszaki kiállításokat rendezünk. Meg kell említeni a település múltjából máig nagy jelentőséggel bíró szénbányászat néhány tárgyi emlékét. Az egykori fészer ma a vendégek pihenőhelyeként, foglalkozások és rendezvények helyszíneként szolgál.

A tájház épülete Nagymányok városrendezési tervében a helyi védelemben részesült építmények között szerepel. Tulajdonosa és üzemeltetője a Nagymányoki Német Nemzetiségi Önkormányzat (7355 Nagymányok, Dózsa György u. 28.). A több mint 1500 darabos néprajzi gyűjteményi anyag a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum nyilvántartásában szerepel.

A nagymányoki tájház a Magyarországi Tájházak Szövetségének tagja. 2012-ben megkapta a szövetség legrangosabb elismerését, az „Év tájháza” díjat. Hivatalos működési engedéllyel rendelkező közérdekű muzeális kiállítóhely.

A tájház előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Belépődíj tanulóknak 200,- Ft, felnőtteknek 300,- Ft.

Elérhetőségek: Stallenberger József tájház vezető (munkahely: 74/459-411, mobil: 20/250 8485, e-mail: stalijozsi3@gmail.com)

 

 

Groβmanoker Heimatmuseum

7355 Nagymányok, Vörösmarty u. 24.

GPS Bezugsdaten: N 46.28215°  O 18.46268°

 

Nagymányok / Groβmanok befindet sich an der nördlichen Seite des Mecsek Gebirges, im Raum Völgység. Im Verlaufe der 1722 begonnenen Ansiedlung von Schwaben aus den Gebieten in Mitteldeutschland (Hessen, Fulda) gelangten katolische Bauern und Fachleute ins Dorf. Traditionspflegende Bewohner begannen im Jahre 1976 mit dem Sammeln und Bewahren der volkskundlichen Gegenstände der Ansiedlern. Die Sammlung gelangte in 2008 an ihrem heutigen Platz.

Das zum Heimatmuseum renovierte Wohnhaus wurde Ende der 1880-er Jahre von Josef Stenger gebaut. Der Besitzer des Hauses zählte nicht besonders zu den Reichen, das zeigt sich in der Höhe der Innenräume und am Mangel der Nebengebäuden. Vermutlich war der Besitzer ein Handwerker.

Die Ausstellung stellt in 4 Räumen die Gebrauchsartikel, die Wohn- und Lebensumstände der Groβmanoker Deutschen dar. Die Mehrheit der Ausstellungsstücke repräsentiert die Lebensumstände der bäuerlichen Bevölkerung in der ersten Hälfte des XX. Jahrhunderts. Das zum Haus gehörende Kellerhaus, Scheune und der Hof bieten genügenden Raum für den Empfang der Gäste und für Gemeinschaftsanlässe.

Die Aufteilung der Räume stellt die typische schwäbische Hausaufteilung dar. In der Wohnküche hat sich das Familienleben entwickelt. Das war der einzige beheizte Raum im Haus. Sie hatten für ihre Geschirre zwei Quellen: die Tongeschirre stammen von den Töpfnern aus Óbánya / Altglashütte, die Schmelzgeschirre aus der Fabrik in Bonyhád / Bonnhard. In der Ecke war das ehemalige Badezimmer. Das Wasser kam von Hof, aus den Rädbrunnen. Schön sind gestickte Handtücher und Wandschoner.

Das erste Zimmer ist nicht beheizbar, und es wurde nur bei speziellen Anlässen gebraucht (Hochzeit, Taufe, Gäste, Totenbahre). Die Einrichtung dieses Zimmers ist auch die schönste im ganzen Haus. Der Brautkranz wird in einem kleinen Schränkchen über dem Bett aufbewahrt. In jedem Raum sind die religiösen Relikvien zu finden, wie Bilder von Heiligen, Gebetsbücher, Weihwasserkässelchen. In den Schubladen werden die Textilien aufbewahrt, die in den Alltagen und Feiertagen benutzt wurden, die Modelltücher, die die junge Mädchen noch in der Schule gefertigt haben. Die Puppen in Trachtenkleider stellen die alltägliche und festliche Gewänder vor.

Von der Wohnküche aus kommt man ins Wohnzimmer, in dem die warme Luft an Abenden aus der Küche reingelassen wurde. Das Bett wurde mit Ziegeln oder mit Warmwasserflaschen gemütlicher gemacht. Im Wohnzimmer wird die Wiege, das Spinnrad, Kinderspielzeuge und einige alte Schulzubehöre aufbewahrt. An den beiden Seiten des Fensters hängen Bilder als Erinnerung an die erste Kommunion.

Die Sommerküche hatte ursprünglich einen offenen Kamin. Dies wurde später leider abgebrochen und mit Wickeln an der Decke abgeschlossen. Das Raum wurde als Kammer und Lager genutzt. Neben Werkzeugen und Haushaltgegenständen ist hier auch eine der ältesten Gegenstände zu finden: ein Binder Meisterbrief aus dem Jahre 1872.

Zum Haus gehört noch das in 1927 gebaute Kellerhaus mit dem Weinkeller, dahinter eine offene Scheune mit dem Schweinestall. In der Scheune gibt es für die Besucher Erholungsmöglichkeiten, und das ist auch der Ort verschiedener Beschäftigungen, Veranstaltungen.

Der Inhaber und Betreiber des Heimatmuseums ist die Groβmanoker Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung. Das Material der fasst 1500 Stückigen Sammlung ist im Inventar des Komitatsmuseums Wosinsky Mór in Szekszárd registriert.

Das Groβmanoker Heimatmuseum ist Mitglied der Verband der Ungarischen Heimatsmuseen. In 2012 bekamen wir die höchste fachliche Anerkennung „Heimatmuseum des Jahres”. Wir haben eine offizielle Zulassung als öffentliches Ausstellungsort.

Das Heimatmuseum ist nach vorheriger Absprache zu besichtigen. Eintrittskarten kosten für Schüler 200,- Ft, für Erwachsene 300,- Ft.

Kontakte: Josef Stallenberger Leiter des Heimatmuseums (Arbeitsplatz: 74/459-411, Mobil: 20/250 8485, e-mail: stalijozsi3@gmail.com)